A következő címkéjű bejegyzések mutatása: machete. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: machete. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. szeptember 11., vasárnap

Skull II. medium large

Ma befejeztem az alább bemutatott pengét,sok dolgom már nem volt vele, csak fel kellett markolatoznom. A markolat platánból készült amit ébenre pácoltam és olajoztam, majd méhviaszos beeresztést kapott. A markolat ragasztás nélkül, 3 vörösréz csőszegeccsel kapaszkodik a pengéhez. Külön csőszegecset nem raktam bele markolatzsinór számára, hiszen az utolsó szegecs teljesen megfelel erre a célra. Ami ezt a kést megkülönbözteti az első Skull Opener-től,hogy ez a penge 4cm-el rövidebb  és helyet kapott a pengén egy faragó él is. A faragóél lehetővé teszi, hogy apróbb precízebb munkákat is el tudjunk végezni ezzel a nem éppen kicsi szerszámmal. Ennek a feladatnak a megkönnyítésére lett kialakítva a markolat előtti igencsak méretes ujjvájat is , hiszen ilyenkor a jobb súlypont érdekében előrébb fogjuk a kést és így a markolat súlya hivatott ellensúlyozni a pengét.   A kés teljes hossza 45cm, ebből a penge 31cm, a legszélesebb pontján 6,5cm széles. Képek itt.

2011. július 7., csütörtök

Golok a Gyilok...

Gyilok... azt hiszem ez a legmegfelelőbb megnevezés erre a fa markolatú fémre:) Egy olyan halefot akartam készíteni, ami igazi "zombi killer" kinézettel rendelkezik. A cirkula lapból készült pengét koponyákkal "díszítettem" (mint a Skull Opener-en) , a markolatot meg igyekeztem annyira megöregíteni, hogy olyan kinézete legyen mintha sok-sok éve használnák. Markolatot Ayouse-ból csináltam, amely  egy igen erőteljes drótkefés kezelésen esett át.... ennek a végeredmélye egy erősen stuktúrált felület lett, ami csúszásmentes fogást biztosít és extra kinézetet kölcsönöz a fának. Ezután a markolatot sötétre pácoltam és méhviasszal eresztettem be. A markolatot és a pengét uverapid és rozsdamentes szegecsek rögzítik egymáshoz. Díszítés gyanánt a markolatot két helyen régi zsinórral (a padláson találtam, évek óta ott lehetett már ) tekertem be ( mintha ez is a markolat rögzítésében segítene) és ezt is méhviaszoztam. Végezetül markolatzsinnór gyanánt ugyanebből a régi madzagból "csúklószíjat" fontam és két őzbak agancs végével dekoráltam. Képek itt.

2011.07.18 : Végre van már tokja is a Goloknak, már nem fázik :) 
   Elkészült a gyilokhoz a tok is, hiszen így teljes a kép. A tokot, úgy mint a markolatot ayouse-ból csináltam, pácoltam és erősen stuktúráltam drótkefével, hogy még jobban passzoljon a késhez két helyen zsinórral tekertem be. Ebből a zsinórból alakítottam ki a hordáshoz szükséges bújtatókat is (háton való hordhatóság volt a kérés). Képeket a "Képek itt" alatt találtok.

2011. május 29., vasárnap

Skull Opener

A múlt héten megkért egyik kollégám, hogy készítsek neki egy machetét, konkrét elképzelés hiányában teljes szabadkezet kaptam :) A terv a fejemben volt, papírra sem vetettem, hanem mindjárt az alapanyagra ( megint cirkula lap) rajzoltam fel. Az alapanyag méretei lehetővé tették (70 cm átmérő), hogy egy szép ives pengehátú machetét készítsek. Első ránézésre látszik az erős Khukri-s beütés, de méreteit tekintve inkább egy Machete. A kés teljes hossza 48cm, ebből a penge 35cm ami a legszélesebb pontján 7 cm széles. :D
Markolatnak mahagonit használtam, melyet 3 alu csőszegecs kapcsol a pengéhez. A markolatot olajoztam, míg a pengét (rám jellemző módon) savval "díszítettem" . A "díszítést" két lépcsőben csináltam, előszőr a koponyákat marattam a pengébe összesen kilencet (majd kiesett a szemem mire kivágtam mindet), majd az egész pengét telibe savaztam ami egy egységes mattos felületet adott. Elkészülte után tesztelgettem kint az udvaron, 4-5 cm vastag diófaágat még egy suhintással át lehet vágni, de a száraz cserfának azért többször oda kell suhintani vele. De a markolat igen jól vizsgázott, a kés fél kilónyi súlyának ellenére sem tudott kirepülni a kezemből, köszönhető a madárfejesre hajazó markolatkialakításnak.   Képek itt.

2011. március 9., szerda

Irány az Amazonas!

Régóta szerettem volna egy machete-t magamnak, de nem igazán találtam számomra igazán tetszetőst. Az elmúlt szép napsütéses hétvégén nekiáltam és elkészítettem "álmaim macsétáját". Alapanyagul egy 70 cm-es körfűrészkorong  szolgált, a nyelet platánból alakítottam ki,és igyekeztem úgy kialakítani, hogy mellőzzön minden díszítést, a funkcionalítást tartottam szem elött. A "halef" kétféle élezést kapott, a tantó formályú hegy aránylag hosszú lefutású lapos élet kapott,a penge többi részén kevébé lapos , szinte fejsze szerű élet alakítottam ki. Még soha nem volt a kezemben hasonló vágóezköz, és meglepődtem  milyen vágóképességgel rendelkezik, alig kell begbillenteni és már át is vágja a kiszemelt "áldozatot"(mondjuk a 2-3 cm vastag bambusz nem egy dzsungelbéli inda). A pengét nem políroztam, hanem  savval mattítottam meg,gondoltam ez segít abban hogy a dzsungelben hadonászva ne csillanjon meg a napfény rajta,és ne vegyenek észre az épen engem követő orvadászok :) Az az igazság, hogy nagyon nem fűlött a fogam egy ekkora penge kipolírozásához,  de az orvadászos sztori jobban hangzik :) Egyszó mint száz, nem volt még a birtokomban  hasonló ezköz, de most nagyon örülök ennek a dzsungeljáró ezköznek, bár gyanítom még egy darabig nem találkozik igazi áttőrhetetlen őserdővel...hmmm...soha nem lehet tudni, machetém már van, már csak az őserdő hiányzik. Irány az Amazonas!  Képek itt.