A következő címkéjű bejegyzések mutatása: platán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: platán. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. szeptember 11., vasárnap

Skull II. medium large

Ma befejeztem az alább bemutatott pengét,sok dolgom már nem volt vele, csak fel kellett markolatoznom. A markolat platánból készült amit ébenre pácoltam és olajoztam, majd méhviaszos beeresztést kapott. A markolat ragasztás nélkül, 3 vörösréz csőszegeccsel kapaszkodik a pengéhez. Külön csőszegecset nem raktam bele markolatzsinór számára, hiszen az utolsó szegecs teljesen megfelel erre a célra. Ami ezt a kést megkülönbözteti az első Skull Opener-től,hogy ez a penge 4cm-el rövidebb  és helyet kapott a pengén egy faragó él is. A faragóél lehetővé teszi, hogy apróbb precízebb munkákat is el tudjunk végezni ezzel a nem éppen kicsi szerszámmal. Ennek a feladatnak a megkönnyítésére lett kialakítva a markolat előtti igencsak méretes ujjvájat is , hiszen ilyenkor a jobb súlypont érdekében előrébb fogjuk a kést és így a markolat súlya hivatott ellensúlyozni a pengét.   A kés teljes hossza 45cm, ebből a penge 31cm, a legszélesebb pontján 6,5cm széles. Képek itt.

2011. augusztus 11., csütörtök

Mud Scraper

Megint egy ráspolyból készített kés került ki a kezeim közül. Régóta terveztem már ezt a formát és most a nyári szabadság alatt végre elkészíthettem (a lakásfelújítás pihenőjében). A markolat anyaga teak rozsdamentes szegecsekkel és csőszegecssel. A ráspolyt a mintázata miatt kedvelem mint késalapanyagot, ezért most is igyekeztem a mintázatból meghagyni a penge felületén. A penge hossza 17cm a markolaté 12cm ,a legszélesebb részén 3.5cm széles. Mivel a ráspoly nem olyan kemény mint egy fémreszelő ezért alakítás elött nem kellett kilágyítanom az anyagot, viszont  a csiszolás után megedzettem  a jobb éltartóság végett. Képek itt.

2011. március 9., szerda

Irány az Amazonas!

Régóta szerettem volna egy machete-t magamnak, de nem igazán találtam számomra igazán tetszetőst. Az elmúlt szép napsütéses hétvégén nekiáltam és elkészítettem "álmaim macsétáját". Alapanyagul egy 70 cm-es körfűrészkorong  szolgált, a nyelet platánból alakítottam ki,és igyekeztem úgy kialakítani, hogy mellőzzön minden díszítést, a funkcionalítást tartottam szem elött. A "halef" kétféle élezést kapott, a tantó formályú hegy aránylag hosszú lefutású lapos élet kapott,a penge többi részén kevébé lapos , szinte fejsze szerű élet alakítottam ki. Még soha nem volt a kezemben hasonló vágóezköz, és meglepődtem  milyen vágóképességgel rendelkezik, alig kell begbillenteni és már át is vágja a kiszemelt "áldozatot"(mondjuk a 2-3 cm vastag bambusz nem egy dzsungelbéli inda). A pengét nem políroztam, hanem  savval mattítottam meg,gondoltam ez segít abban hogy a dzsungelben hadonászva ne csillanjon meg a napfény rajta,és ne vegyenek észre az épen engem követő orvadászok :) Az az igazság, hogy nagyon nem fűlött a fogam egy ekkora penge kipolírozásához,  de az orvadászos sztori jobban hangzik :) Egyszó mint száz, nem volt még a birtokomban  hasonló ezköz, de most nagyon örülök ennek a dzsungeljáró ezköznek, bár gyanítom még egy darabig nem találkozik igazi áttőrhetetlen őserdővel...hmmm...soha nem lehet tudni, machetém már van, már csak az őserdő hiányzik. Irány az Amazonas!  Képek itt.

2011. január 24., hétfő

AMA-tőr

Általában saját tervezésű késeket csinálok, de most kívételt tettem... János barátom(AMA) blogoldalán olvastam a "Paw & Moss" bejegyzését, és nagyon megtetszett a kés alakja. János volt oly szíves és elküldte nekem a kés rajzát 1-1méretben. Vártam az elkészítésével, mert kerestem a megfelelő alapanyagot, ami jelen esetben egy régi töröt nyelű eredeti Solingen kés rozsdamentes pengéjére esett. Az eredeti Paw & Moss túlélőkésként funkcionál, ezzel ellentétben én inkább egy vadászosabb holkeres élkiképzésű kést  láttam  magam elött. Nyélnek platánt választottam, alá piros fibert (vékony műanyagtálcából) ragasztottam, a jobb és biztosabb fogásért  a nyelet apró égetett bemélyedésekkel "díszítettem. A fiber-platán kombinációt két sárgaréz szegecs és némi kontaktragasztó rögzíti a pengéhez. Képek itt.

2011. január 12., szerda

Régi ráspoly új nyéllel

Ismét egy "nehézbonbázó" hagyta el a műhelyemet,legalábbis a súlya elég tekintélyes (köszönhető a 8mm!-es pengevastagságnak) . A penge megint egy régi(bazi régi) ráspolyból készült,ugyan úgy mint az Erdőjáró. A vastag pengeanyag + lapos élkialakítás kombinációnak köszönhetően a ráspoly eredeti mintázata eltünt a pengéből (legnagyobb sajnálatomra), ezért igyekeztem úgy kialakítani a nyelet, hogy látszódjon egy kicsi a számomra oly tetszetős mintázatból. A nyél anyaga platán fából készült a már megszokott pácolással és olajozással. A nyelet három alumínium szegecs rögzíti a pengéhez némi eporapid közreműködésével. Ezen a képem még nem látszik, de a pengét egy  ősmagyar savazott minta díszíti, tokja most készül Boda Csaba kezei között. Képek itt.  

2010. december 11., szombat

Kard ki kard!

Az elmúlt hetek alatt olyan dologba fogtam, amely igazi kihívás volt számomra...megkértek készítsek egy 1811 M mintályú magyar tiszti szablyát , képek és leírás alapján... Eddíg főképp késeket csináltam eltekintve egy-két dísznek szánt Katana utánzattól, de mivel magyar kardról van szó éreztem , hogy meg kell csinálnom, és hasznos tapasztalatokat szerezhetek az elkészítése közben.
  Tehát kb. három hete nekiveselkedtem a tervezésnek, elöször méretarányos rajzokat készítettem a képek  és leírások alapján .
  A kard pengéje egy közepes keménységű acélból készült (4mm vastag, 28mm széles és 86cm hosszú), ezt kovácstűzben hajlítottam, de az él kialakítását már csiszolással alakítottam ki, és gép hiányában ezt is kézzel políroztam ki.
  A hárítóvas kialakítása rendesen feladta a leckét, mivel soha nem csináltam ilyet... ezt két különálló darabból csináltam (jobb és bal oldal), majd összehegesztettem a két darabot ezután egybecsiszoltam és políroztam.
  Az "S"alakú kézvédő elkészítése nagyon egyszerű volt (a belső oldalának a polírozása viszont annál nehezebb) .
  A kard markolata két részből áll, egy belső bőrözött fa részből és egy külső fémből. A fa markolatrészt platánból csináltam, és vékony fekete marhabőrrel borítottam be. A fém része 1.5mm vastag vaslemezből hajlítással és rengeteg kalapállással alakítottam ki.
  A hárítóvasat, markolatot és kézvédőt egymás után ráhúztam a pengére és egy csavarral rögzítettem a markolat végén, a csavar fejét összerakás után olvasztott cinnel öntöttem ki,mivel elég furin nézett ki egy régimódi kard végén egy torx fejű csavar... most szegecsnek látszik :)
  Mivel karácsonyi ajándéknak szánták, a pengébe savaztam a leendő gazdája nevét és a 2010-es dátumot. A hárítóvas is savmart mintázatot kapott.
  Minden kardhoz tartozik egy hüvely is , a leírás alapján ennek a kardnak fa tokja volt mind két végén fém verettel. A hüvelyt platánból csináltam, majd sok-sok csiszolás után lakkfeketére festettem. A fém vereteket 1mm vastag vaslemezből kalapáltam ki, ezeket is políroztam.
 Képek itt.