2012. december 1., szombat

Deer Zaktivator

Itt egy újabb BM kis Snody variáció, most kicsit vadászosabb stílusban min az előző. A penge anyaga 3,5mm vastag RWL-34 (60Hrc) holkeres leélezéssel és élszalaggal. A markolat csiszolt szarvasagancs , amit 4,5mm vastag réz szegecsekkel rögzítettem a pengéhez. A markolat polírozott, a penge felülete pedig szállcsiszolt felületet kapott. Képek itt.


2012. november 30., péntek

Defcon 4. F.

Több bicskát (divatos szóval Foldert) is készítettem már, de valahogy a taktikai folderek táborát nem igazán sikerült bővítenem. Na de most, igaz elég sokat tököltem vele, de befejeztem az első taktikainak mondható bicskámat. Először Liner Lockos zárat (a panelek alatti linerből van kialakítva a zár) terveztem rá, de aztán a Frame Lock (a liner helyett az oldalpanel adja az zárat) mellett döntöttem.
 A fő alkatrészeket (penge, tengely, bal oldali panel) Sleipnerből alakítottam ki, a bal oldali liner 2,2mm vastag rugóacélból, a rajta lévő panel pedig carbonszálas epoxiból csináltam. A pengét 60hrc keményre, a zárat magába foglaló markolatrészt 54hrc keménységűre hőkezeltettem.
  Baromi összetett feladat volt kitalálni, hogy minden passzoljon és mindenből csak annyi látszódjék amennyit szeretnék. A markolat két oldalsó elemét 3mm csavarok rögzítik egymáshoz, de köztük helyet kapott egy 7mm vastag Fr4 távtartó is, a csavarok fejét takarja a markolatpanel, csak a másik oldalon látszódnak a csavarvégek.
A markolat mindkét oldalát Anso szerű mintázattal struktúráltam (a Sleipnerben ezt kicsit macerásabb volt) és pengén illetve a markolaton is ujjvájatot reszeltem. Hogy a zárat ne feszíthessük túl nyitás közben, egy 38-as lőszer hüvelyének a talpából kis távtartót esztergáltam.
  Minden fémalkatrész szemcseszórást (homokfújást) és savazást kapott, egyedül a nyitószemölcs maradt ki eme kezelésekből, mert az rozsdamentes acélból készült. A szemcseszórásos+savazott felületnek szép titános árnyalata lett, de sajnos csak színben hasonlít rá, a súlyában nem...közel 30dkg a kicsike. A viszonylagos "nagy" súly miatt nem került rá klipsz sem, hiszen igencsak lehúzná a zsebem ha ráakasztanám (majd Csabival készítettek neki valami övtokot).  Képek itt.

Mini R.

A sok nagy kés után itt egy igazi kiscserkész, amolyan "zsebpajszer". Doboz nyitogatónak és zsemlefeszegetőnek terveztem , anyaga 6mm vastag Sleipner. A méretei ennek a pöttömnek : teljes hossz 172mm, ebből a penge 73mm, pengeszélesség 38mm. A leélezése holkeres, a markolat "fogkrémzöld" G10 csavarozva. A penge finiselése savazott és kőmosott, a markolat pedig homokfújt. Képek: itt.

2012. november 29., csütörtök

Ranger H.T.

Na akkor AMA barátom "kívánságára" megint egy Ranger :) Kicsit más mint az eddigiek (hisz mindegyik más kicsit), bár a felhasznált anyagok a szokásosak, Sleipner (6mm vastag) penge és fekete FR4 markolat.
   Az egyik lényeges eltérés a leélezésben van. A Rangereken általában egyenes leélezést szoktam alkalmazni, de ezen most a holkeres leélezést és az egyenest kombináltam. A képeken nem tudom mennyire látszik, de ezt úgy kell elképzelni, hogy a 6mm vastag pengét először holkeresre csiszoltam , úgy hogy a 6mm-s anyagból 3mm vastag maradt középen. Ezen a maradék 3mm-en alakítottam ki az egyenes leélezést, ami a képeken a kés hegyénél egy íves vonalban látszik halványan. Hogy miért ez az élkialakítás, talán így még jobb lesz a metszőképessége , hiszen a pengehátig nem olyan hirtelen szélesedik a penge, ergo könnyebben hatol át az anyagon.
  A másik szembetűnő eltérés a csuklózsinór furatainak kialakítása. Az eddigi Rangereken általában egy furat vagy csőszegecs szolgált erre a célra, itt most két hosszúkás "furat" van a markolat végén, ami mivel nem takarja végig markolatpanel törővégként is funkcionál. Az egyetlen célom csak az volt ezzel a furatkialakítással, hogy talán kicsit "taktikaibb/militarisabb" a kés összképe, ugyanebből a célból kapott plusz   bordázott ujjtámaszokat is a markolat végén alul és felül is.
  A penge finiselése a szokásos savazott+kőmosott , a markolatpaneleket pedig 3-3 imbusz csavar rögzíti oldalanként. Képek itt

Ja, egy kis névmagyarázat: Ranger H(olkeres). T(aktikai).

2012. november 28., szerda

Friction Folder

Kicsi hallgatás után , megint itt vagyok. A most bemutatott késem, egy kísérleti darab, egy zár és rugó nélküli egyszerű bicska, amolyan Friction Folder (súrlódás elvén működő bicska). Ez a bicsak két fő darabból áll, a penge és az "U" alakban meghajtott markolat (plusz 2 sárgaréz szegecs). Mivel sem rugó, sem pedig zár nincs a bicskában, a penge rögzítését nyitott állapotban a használó tenyere adja, hiszen a nyitott penge nyúlványa (belesüllyedve a markolatba) pont a tenyerünk alá esik. Csukott állapotban pedig "beleszorul" a penge a markolatba, de ép csak annyira, hogy a nyúlványt megpöckölve még könnyedén nyitható.
  A pengét GO3-ból (csapágyacél) készítettem, az U alakú markolatot pedig 3mm vastag vörösrézből. A markolat felületét (pusztán a rusztikus hatás kedvéért) egyszerű kalapált mintával láttam el. a penge leélezése holkeres, leheletnyi élszalaggal megspékelve. Képekitt.

2012. november 2., péntek

Long Ranger Elegant

Ezt a Long Rangert pár hete készítettem, de csak most jutottam el odáig, hogy itt publikáljam. A kés méreteiben és a penge kialakításában megegyezik, az eddig bemutatott "Longokkal" és a penge anyag ennél is sleipner. Most valami újat szerettem volna készíteni, valami mást mint eddig,  ezért a markolat agyagait megvariáltam . A felhasznált anyagok a következők: a két sötétebb rész wengéből, a középső világos betét csomoros akácból készült, a két fajta fát, a jobb kontraszt érdekében vékony kőris csíkokkal választottam el. A markolat panelok alá vékony fehér fibert ragasztottam, a rögzítést három csőszegecsre és kétkomponensű ragasztóra bíztam. Képek itt.

2012. október 14., vasárnap

Dark Hachet

Akik esetleg regisztrálva vannak a Késportálon azoknak ismerős lehet ez a bárd, de itt azt hiszem még nem mutattam be.
  A cél egy erősen taktikai vonalat idéző "bárd" készítése volt, ami mint az eddig általam készített összes bárd, inkább egy hegy nélküli kés mint bárd.
 A pengehátig felköszörült pengét Sleipnerből készítettem , egyenes leélezéssel és élszalaggal. A markolat zöld fiberből, réz csőszegecsből és textilbakelitből áll össze.
  A penge felülete feketére lett savazva a taktikaibb hatás kedvéért, a markolat pedig esőcseppszerű anso mintát kapott.A markolat végén törővég, a pengeháton kaparóél található.
 Képek itt.