Tudom, hogy a múlt hétvégére ígértem a folytatást, de kicsit összejöttek a dolgok ( behavazódtam ) így ez eddig elmaradt, de most pótolom.
A múltkor ott hagytam abba, hogy elkészültek (nagyjából) a bicska főbb alkotórészeinek a nagy része, a zár a linerek és a távtartó. Most innen folytatom.
A következő feladat a távtartóban elkészíteni a zár rugójának a helyét, majd belepróbálni a rugót (ezt már előre megcsináltam rugóacélból, de még nincs leedzve) .
A rugót a távtartóba pontozóval "zömítve rögzítem.
Ezután nekiállok a pengének, ehhez kikovácsolt csapágyacélt használok, ezt már korábban leütöttem (amiről sajna nem tudtam képeket készíteni, mert vagy kalapálok, vagy fotózom.). A korábban használt műanyag pengét használom sablonnak.
A kivágás és a kontúr csiszolása után, ráfűzöm a tüskékkel ellátott "próba vázra" és formára hajtom a rugót, hozzáigazítva a zárhoz.
Ha megvan a megfelelő rugóbeállítás, megint csak összefűzöm próbaképpen az alkatrészeket, így már egész bicskaformája van :)
Összefűzés után körbecsiszolom a bicska kontúrját, magyarán egybecsiszolom az alkatrészeket, a távtartót a zárhoz, a zárat a pengéhez és mindent a linerekhez.A markolat hátán lévő ujjvájatot is most alakítom ki.
A következő lényeges feladat a penge leélezésének elkészítése, ezen a késen egyenes leélezés lesz, ami egészen a pengehátig tart majd.
A pengén a leélezést persze nem készítem el teljesen, a végső csiszolást (én mindig) a hőkezelés utánra hagyom, de a logómat és az körömvájatot beleütöm még a hőkezelés előtt.
A bicska zárának külső részébe és a távtartóba díszítő mintázatot reszelek, amivel talán egyedibbé tehetem a bicskáimat.
Majd minden alkatrészt újra összepróbálok és a távtartón lévő három furatból kettőt felhasználva összeszegecselem a két linert.
Az összeszegecselés után így néz ki:
A záron lévő harmadik (középső) furat majd a markolatpanelek rögzítésekor kap szerepet, amiben a zár és a penge tengelyfurata is segít .
A következőkben kiválasztom a markolat anyagát ( jelen esetben zebránót) és elkészítem a szegecsek furatait rajta. A szegecseken kívűl kétkomponensű ragasztóval (eporapiddal) is rögzítem a markolatot.
A markolat úgy ragasztom fel, hogy az összeszegecselt linerek közé a zárral megegyező vastagságú acéllemezt teszek, hogy ragasztáskor rendesen össze tudjam szorítani a ragasztandó részeket, a linerek elgörbítése nélkül.. Azért, hogy a ragasztó ne kössön a nem kívánt helyekre, a linerek és a közéjük illesztett lemez közé vékony papírlapot teszek, ezekhez köt a felesleges ragasztó, amit a kikeményedés után könnyen el tudok távolítani. A panelek illesztését a hátsó (a távtartón a középső) furaton keresztül beütött szegecs segít, persze a másik két furat ( penge és zár) is segít pozicionálni.
Sajnos a markolat végső kialakításáról egyenlőre nincsenek fényképeim, mert lemerült a fotómasinám,és miután a ragasztó megkötött , úgy belemerültem a bicska befejezésébe, hogy teljesen kiment a fejemből a fotózás. De a következő bicska készítésénél pótolni fogom ezt az elmaradásom.
Végezetül bemutatnám a nemrég elkészült bicskáimat, amit az előbb bemutatott munkafolyamatokkal készítettem.
Az első a már korábban bemutatott Zebránós, nyitószemölcsös bicska, mintázott távtartóval és zárral. A leélezése holkeres, konverx élszalagos.:
A második, az előző testvére, réteg ragasztott wenge markolattal, nyitószemölcsel és a pengeháttól a záron át végigfutó mintázattal. A leélezése az előzővel azonos. :
És a harmadik (erről készültek a "hogyan készült képei) , zebránó markolattal, körömvájattal, a záron és a távtartón végigfutó díszítéssel és egyenes leélezéssel plusz élszalaggal készült. :
Hát egyenlőre talán ennyi elég is a bicskákból, nem akarnálak untatni Benneteket. A markolat készítéséről a leírást és a képeket pótolom majd, de nem lesz neki külön bejegyzése, ezt fogom majd kiegészíteni, úgyhogy itt keressétek.